Az idő telik, a becsület fogy

… a cikk szempontjából az utolsó gyümölcs nyomán és nyomába eredve írom meg, amit oly régóta tervezek: az eper – szamóca – szeder hármas körüli értelmezési kérdéseket, nyelvhasználati gyakorlatot és növénytani hátteret.

Ha alkalmam adódik, örömmel ragadok meg egy-egy bölcs családi mondást, hogy abból kiindulva írjak a kerttel való kapcsolatomról vagy egy kertészeti kapcsolódású témáról. Most - bár az eper idejétől tervezem, összefoglalom és ahogy sajnos a nyárnak, úgy a növényi sornak a vége is eljött, hisz' a szeder érik javában …. így az utolsó pillanatban – teszem meg.

Mi micsoda? Eper, szeder vagy szamóca? Az eper a szamóca? Ami eper miért szeder? Hogy is van ez?

Gyermekkoromban a vakáció közeledtével alig vártuk érjen a kertben is az „eper”; majd csokorba szedtük és úgy ettük az erdő szélén, tisztásokon vadon termő szamócát (és nincs vége (:)), nálunk a Balaton-felvidéken „csattogó”-nak hívják); nyár derekán már – ehhez különösen vándortábori emlékeim fűződnek, mikor lógó orral belebotlottunk - a fehér és a sötét lila „faepernek” örültünk; nyár végén pedig az indás, szúrós szedret szedtük fájóan kitartóan.

Tegyünk egy kis rendet!

A latinul Fragaria nemzetség a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó nemzetség, melynek tagjai a termesztett és a vadon termő szamóca is.

Magyarországon egyébként a nemzetségnek 3 faja őshonos, köztük a gyakori erdei szamóca (Fragaria vesca), mely az erdőkben, bokros helyeken, erdőszéleken, erdei tisztásokon, de akár útszéleken is előforduló, évelő, lágyszárú növény, viszonylag kisméretű, kicsi, de annál ízletesebb, illatosabb termései vannak.

Míg a termesztett fajták jellemzően a nemesített Fragaria X ananassa, egy hibrid szamóca faj fajtái. Ezt a kertünkben, boltokban ismert termést (megjegyzem áltermés) és növényt hívjuk (bár tévesen) epernek.

A mindennapi szóhasználatban az eper megnevezés a legelterjedtebb, melyet a lehatárolás céljából és megkülönböztetés jószándékával tovább fokoztunk, vagy úgy a vadon termő alak a „szamóca” a termesztett fajok az „eper”; vagy épp a faepertől való megkülönböztetés miatt földiepernek.

Szerencsére nem határtalan ez a sor, viszont ami egyértelműen látszik az a helyes elnevezést körül lengő egyfajta bizonytalanság és ezzel párhuzamosan aktív és produktív tisztázási szándék.

Mi a helyzet az eperfával?

Az eperfa latinul Morus nemzetség az eperfafélék (Moraceae) családjának növénynemzetsége, melybe közel 100 faj tartozik. Nálunk az eperfának két faja: a fehér (Morus alba) és a fekete (Morus nigra) eperfa terjedt el, előbbi Kínából, utóbbi feltehetően Közép-Ázsiából származik. Utazók hozták be Európába már a középkorban, viszont jelentőségük az évek hosszú során változóan alakult: a selyemhernyótermesztéssel megnőtt a 18-19. században; majd gyakori növény volt a parasztházak udvarán, illetve útsorfaként … de ez a szerep mára jócskán megkopott.

A fehér faeper íze nekem egyszerűen édes, de annak nagyon, míg a sötétlila gyümölcsöt termő feketéé sokkal aromásabb. Felhasználási területe nagyos széles és sokrétű. Gyümölcsét frissen is és befőzve szörpnek, lekvárnak is (fekete eperét) fogyaszthatjuk. Pálinka, bor is készíthető belőle, sőt rendkívül kemény fájából maga a hordó.

Gyermekkoromban nem okozott különösebb fejtörést a szamócától, „eper”-től való különbségtétel. Ugyanis nálunk, a Dunántúlon a faepret és termését szedernek (:)) hívjuk, termésének szederre emlékeztető megjelenése miatt. És ezzel meg is érkeztünk a harmadik növényünkhöz.

A szeder (Rubus) valójában a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozik és életformája szerint kúszónövény, 0,5–3 m magasra is megnőhet, illetve szúrós indákkal kapaszkodik és védekezik a környezetével szemben. (Népies neve még a fekete málna, ami legalább családon belül maradt:)). Napostól a félárnyékos helyekig számos helyen előfordulnak vadon termő egyedei. Erdők szélén, kivágott erdők helyén gyakran találkozhatunk vele, kirándulásaink során így nyár végén frissítőleg hathat (gyümölcse is és a pihenés is, amivel egybekötjük), illetve a termesztésben is – tüske mentes nemesített fajtái révén lett – népszerű. Ízletes és rendkívül egészséges gyümölcse mellett leveleinek gyógyhatása miatt is értékes növényünk.

Kertészmérnökként számomra a téves szóhasználat nem bántó, inkább szórakoztatnak a sokszor néprajzi érdekességbe menő elnevezések, azok tájankénti alakulása.

A lényeg, hogy mindannyian értsük adott pillanatban miről van szó akkor is, ha a szamócát, a földi epret, vagy egyszerűen csak epret vagy a szedret említjük és a legfontosabb, hogy fogyasszunk belőlük minél gyakrabban és többet, lehetőleg szezonálisan.