Téltemető - temethetjük-e mi is a telet?

Idén már január közepén, egy meglehetősen bolygatott - idegen növényfajokkal és elhagyott hulladékkal bőven terhelt ligeterdőben - leltük fel a tavasz egyik első hírnökét Székesfehérvár környékén.

A Téltemető (Eranthis hyemalis) a hazai flóra védett növénye, februárban - márciusban nyíló sárga virágaival jelzi, hogy itt a tavasz. Idén már csaknem egy hónappal korábban megjelent ezen a gyorsan felmelegedő lejtőn az enyhe januári évkezdetnek köszönhetően. Üde színfoltja volt a szánkózós vasárnapi kirándulásunknak a „mégiscsak” megérkezett hó által valamelyest védve az előttünk álló fagytól. Több szempontból a küzdés és a természet erejének példája az emberi beavatkozások felett.

Mit jelent ez és a január a kertészkedők számára:

  • védjük pl. lomb, vagy vékony szalma takarással a már kihajtott hagymás növényeinket a visszatérő fagyos, hómentes napokban. Azonban a virág/-kezdemény nélküli növénykéket ezek az időjárási kilengések még nem károsítják.
  • a gyümölcsfák, díszcserjék, egyéb lombhullató fás növények  a december-januári időszakban még mélynyugalmi fázisban vannak. Ekkor a legellenállóbbak, így az ilyen átmeneti, de még a pár napig is eltartó erősebb felmelegedés sem indítja meg az élettevékenységüket, nem tesz kárt bennük.
  • változékony és szeszélyes időjárásra figyelemmel a rövid ültetési időszakokra készüljünk fel és "elő".

Január a tervezés időszaka. Bár a kert még téli álmát alussza, vagy épp gondolkodik, – idén az enyhe napok miatt nem is egyszer – felébredjen-e, a január mégis több munkát is kínál a kertészkedők számára.

A tavasz beköszöntére a következő előkészületekkel készüljünk:

  • tervezzük meg a kertünket, milyen növényeket ültetnénk, majd határozzuk meg a vetőmagigényt, ültetési tervet (növénytársítás, vetésforgó, vetési idő figyelembe vételével) és a szükséges segédeszközöket. Ez a fajta tudatosság a veteményeskertünk termőképességén egyértelműen meg fog látszódni.
  • kezdjük az évet egy leltárral. Milyen az eszközeink állapota, milyen vetőmagok maradtak meg előző évről. A maradék magok csomagoláson szereplő felhasználhatósági időre minden esetben figyeljünk oda. Eszközeinket hozzuk jó állapotba, mire szükség lesz rájuk, ne okozzanak bosszúságot és szép munkát lehessen velük végezni.
  • sok fáradozás és idő van egy gondosan ápolt, szép házikertben, emiatt azt javaslom, lehetőleg újonnan vásárolt vetőmagot vessünk. Ha mégis van elmúlt évről maradék magunk (én sem dobom ki, tartogatom az új életesélyre), csíráztassunk elő meleg helyen 10-15 magot kiültetés előtt (elég egy teáscsésze alja, konyhai papírtörlő benedvesítve, alufóliatakarás). Majd pár nap múlva nézzük meg, milyen arányban csíráztak ki és attól tegyük függővé, felhasználjuk-e. 80% alatt nem javaslom.
  • amennyiben hómentes a kert, illetve új ágyást szeretnénk kialakítani, a gyommentesítést is elkezdhetjük már. Mérjük ki az ágyást, takarjuk le hullámpapírral, rögzítsük a földhöz és a tavaszi talajmunkák idejére gyommentes területet kell már „csak” felásni, az ágyást kialakítva a megfelelő magágyakat benne előkészíteni.
  • Megfigyelés, tapasztalatgyűjtés, előrejelzés nyomon követése pedig minden hónap feladatai egy tudatos kertész számára.